A játék célja


A játék célja természetesen a gyÅ‘zelem, amit úgy tud kivívni az egyik küzdÅ‘ fél, ha több pontot szerez a másiknál. Pontszerzéshez a labdát az ellenfél végzónájába kell juttatni, vagy a kapuvasak közé kell rúgni, amelynek eléréséhez minél beljebb kell nyomulni az ellenfél területére. Az amerikai futball tehát a területszerzés játéka, ennek megfelelÅ‘en a szabálytalanságokért sem sárga vagy piros lapokkal, hanem területvesztéssel kell bűnhÅ‘dnie a vétkes alakulatnak


A pontszerzési lehetÅ‘ségek az alábbiak:

Touchdown (TD) (6 pt.): Akkor következik be, ha valaki a játékosok közül az ellenfél célterületére (End Zone) viszi be a labdát, vagy az irányító a célterületen álló társának dobja a labdát, aki mindkét lábával érinti a földet, az elkapott labdával a kezében. TD-t elérhet a védÅ‘ és a támadócsapat is. A védÅ‘ labdaszerzés után közvetlenül, a támadó pedig egy akciósorozat végén (lehet passz, vagy futás eredménye is).


Field Goal (FG) (3 pt): Ezt csak a támadó csapat speciális egysége (Special Team) szerezhet. Akkor kerül rá sor, ha a támadó csapat három kísérletbÅ‘l nem tesz meg 10 yardot és negyedikre a kapura lövést választják. Akkor sikeres, ha az U alakú kapu szárai közt megy be az U keresztszára fölött.


Safety (2 pt.): A védÅ‘csapat akkor éri el, ha a támadóegység labdás emberét annak saját célterületén szerelik. Ez ráadásul a támadási jog átadásával (Kick off) is jár. Ez elégé ritkán történik.

Extra point (2 pt): Úgynevezett két pontos kísérlet (Two Point Attempt), TD után van rá lehetÅ‘ség. A két pontért át kell vinni újra a labdát a gólvonalon, a 2 yardos vonalról indulva, 1 kísérletbÅ‘l, hasonlóan a Touchdown-hoz.

Extra point (1 pt): Szintén TD után van lehetÅ‘ség. Ez az általános választás. Egy 20 yardos FG kísérlet a kapuval szemben.